Bejegyzések - Bioinyenc.hu - Élelmiszer blog

Mindenki tudja, hogy a bio vagy az organikus étel jobb választás, ha a testünk táplálásáról van szó. Hiszen gondoljunk csak bele, hogy a nagyinál a kertben lévő zöldségek és gyümölcsök mennyivel egészségesebbek. Nem találkoztak semmilyen vegyszerrel, valószínű, hogy növényvédőszer-maradványok sem fordulnak elő bennük. Színtisztán magát a gyümölcsöt vagy zöldséget kapjuk és a finom zamatát, nem pedig egy mesterségesen kezelt, viaszos bevonatú terméket. Sajnos azonban a biotermékek nem mindig a legolcsóbbak a boltokban. Ezért szeretnénk összefoglalni nektek, hogy melyek azok az áruk, amikből jobban megéri biot vásárolni, ha egy bizonyos keretből tudunk csak gazdálkodni.

Nem mindegy melyik lisztet mikor használjuk, viszont nem mindig könnyű kiigazodni a jelöléseken a boltokban. Mi az a BL-112 és mihez tudom felhasználni? Miért jó, ha a kenyérlisztben több sikér van? Ezekre szeretnénk most választ adni a különböző jelölések és felhasználások bemutatásával.

A cikksorozat első részében a magyar védjegyekre (címkékre) tértünk ki. Most pedig a külföldi eredetűekről szeretnénk egy kis ismertetőt nyújtani.   

Az élelmiszercímkék fontos információkat közvetítenek a vásárlóknak. Segítenek a számunkra megfelelő minőségű termék kiválasztásában, de támogathatják a termelőket vagy a méltányos kereskedelmet is. Sokszor azonban a sok jelölés között nehéz kiigazodni, ebben szeretnénk mi most támpontokat nyújtani.

A quinoa a világ egyik legegészségesebb élelmiszerének számít. Nemcsak gluténmentes, lúgosító hatású, hanem magas a protein- és rosttartalma is. Ráadásul egyike azon növényeknek, amely az összes esszenciális aminosavat tartalmazza.

Egyre népszerszerűbb a vásárlók körében a Tesco által 2017 januárjában indított „Perfectly Imperfect” program, amely az élelmiszerpazarlás ellen igyekszik fellépni. A nagy közkedveltség miatt áprilistól újabb 8 áruházban lehet ilyen esztétikai hibás, ám minőségileg kifogástalan zöldségeket és gyümölcsöket vásárolni. Így összesen már 20 áruház csatlakozott a kezdeményezéshez.

Te hogy szereted a kávét? Lemernénk fogadni, hogy van rá egy biztos és sziklaszilárd válaszod. Talán pont egy kiskanál cukorral, tejhabbal vagy csak simán feketén. Egy biztos nagyon mindegy, hogy hogyan van elkészítve a reggeli italod.

Új taggal bővült kis csapatunk, Burián László minőségbiztosítási szakértővel. László számos területen gyűjtött már tapasztalatokat az évek során, így nagyon sokrétű látásmódjával gazdagítni fogja oldalunkat.

2017. április 1-jétől már a nem előrecsomagolt termékeket kínáló élelmiszer-automatákon is kötelező jelölni az allergén információkat.  Kivételt képeznek azonban az előrecsomagolt termékeket (pl. csokoládé, dobozos energia ital) árusítók, ezeknél továbbra is az élelmiszercímkéjén lesznek megtalálhatóak az információk.  

Szeretem a tésztát, mert nagyon sokféleképpen felhasználható. Készíthetünk belőle ínycsiklandozó egytálételeket, salátákat és mindezt roppant gyorsan. Nemrég rátaláltam a Rédei tészta Színes ízek nevű termékére, amely amellett, hogy nagyon csábítóan néz ki még egy plusz egészséges összetevőt is tartalmaz.

Már megszámolni se lehet, hogy hányféle egészséges köretet találunk az áruházakban és a bio boltokban a szinte már unalmas krumpli vagy rizs helyett. Mindenki ráakadhat az ízlésének megfelelőre, főleg hogy sorra tűnnek fel az újabbnál újabb és kimondhatatlan nevű superfood gabonák. Mint amilyen például freekeh vagyis fiatal zöld búza, ami nagyon nagy népszerűségnek örvend a tengerentúlon. Itthon még csak elvétve hallani róla.

Ismersz olyan italt, ami legalább 150 féleképpen fejti ki jótékony tulajdonságait a szervezetedre? Ha nem, akkor elárulom, hogy ez az aranytej, aminek a legfőbb összetevője a kurkuma. A reggeli kávé vagy tea helyettesítésére kiváló lehet az aranytej, mivel számos kedvező hatása van az egészségünkre. Segíti a sebgyógyulást, és a megfelelő koleszterinszint fenntartását.

Április van, és úgy érzem megtréfált bennünket az időjárás egy kicsit. Esik a hó és még a téli kabát elővételének a gondolata is felmerült bennem. Ilyenkor átfázva, hazaérve a meleg otthonba jól esik valami gyorsan elkészíthető, melengető finomság, mint amilyen GasztRobi hagymalevese.

Előfordulhat, hogy nem megfelelő minőségű, romlott nyersanyagot használunk fel illetve az elkészített élelmiszerben a helytelen tárolás vagy előkészítés során elszaporodnak a baktériumok (vírusok...), súlyosabb esetekben akár ételmérgezést is kaphatunk. Ezért érdemes odafigyelni az élelmiszerek vásárlásakor illetve a konyhai higiénia betartásakor, ugyanis az ételmérgezés egyes válfajai halálos kimenetelűek is lehetnek.

A Fitt Pöttyösről szóló cikkünket már olvashattátok korábban. Most gondoltam érdekes lenne, hogy mi a különbség a Pöttyös Fitt natúr túró rudi és a Norbi Update1 natúr túródesszert között, mivel a diétázók és életmódváltók körében szerintem mindkettő nagy népszerűségnek örvend.

Szerencsére egyre több gyártó kezdi felismerni, hogy érdemes jobb minőségű, kevesebb adalékanyagot tartalmazó terméket gyártani és a vásárlók is egyre inkább efelé hajlanak. Ritkán találni olyan joghurtot a magyar piacon, ami gyümölcsöt tartalmaz és nem csak aroma meg színezékanyagokból áll. Személyes kedvencem a Félegyházi tej SKYR izlandi joghurt különlegessége, amely amellett, hogy valódi gyümölcsöt tartalmaz, magas fehérjetartalommal is rendelkezik. 

Szinte majdnem minden reggelt zabkásával indítok. Általában saját magam készítem a jól bevált kis hozzávalóimból. Azonban vannak olyan napok, amikor a nagy sietség közepette jó, ha van itthon valami, ami gyorsan elkészíthető és lendületet ad egész délelőttre. Nemrég jelent meg a Dr. Oetker Vitalis zabkásája, ami kiváló mentőöv lehet ezeken a reggeleken.

A Magyarvíz Kft. meghatározó szerepet tölt be a hazai ásványvíz gyártó cégek között. A Magyarvíz Kft. 2000-ben alakult, az ásványvíz kitermelése és forgalmazása 2002-ben kezdődött Lajosmizsén. A cég kezdetben döntően sajátmárkás termékeket állított elő és forgalmazott, mára a Primavera mellett két másik márkát is felépített és sikeresen forgalmaz: a Mizse (szénsavas, mentes, enyhe, ízesített variációk) és a Zafír ásványvizeket. A folyamatos fejlesztések és bővítések eredményeként számos szakmai és fogyasztói elismerésben részesültek, mint például a Mizsével a fogyasztók szavazatai alapján elnyert 2012-es és 2013-as Év terméke díj.  A társaság 2016-os árbevétele nettó 6,56 milliárd forint volt, ami 300 millió liter – 200 millió palack – ásványvizet jelent. A Mizse ásványvizet 2006 óta fogyasztjuk. 2016-ban megtörtént a Mizse márka teljeskörű arculatváltása: vidám, színes logót, letisztult címkét kapott a termékcsalád, és egy kedves polip kabalaállatot, a vásárlók döntése alapján. 2017-ben a gyártó és raktár kapacitását  is bővítik.

Jó ideje már teljesen kiiktattam az étolajat az étrendemből, inkább kókuszzsírt vagy mangalicazsírt használok. A rántott és nagyon olajos dolgokat pedig alapba elkerülöm. Most éppen a magolajokkal próbálkozom. A Benefitt termékcsalád 3 magolaját teszteltem: a szőlőmagolajat, lenmagolajat és máriatövis magolajat.  

„Nincsen olyan édes gyümölcs, amelyet a Kutyori-Konyha ne tudna még finomabbá tenni.” A Kutyori-Konyha több, mint 12 éves tapasztalatával új színt és merészséget hozott a gyümölcs és zöldségfeldolgozás iparába. Nyitni mertek az új ízek iránt (pl. csokoládés, mogyorós…) és mindezt úgy, hogy megőrizték a hagyományos elkészítési technikákat. A velük készített interjút alább olvashatjátok.

Lassan pont egy hónapja jelent meg a Pöttyös nagy durranása a Fitt Túró Rudi, amely csökkentett cukortartalma mellett gluténmentes és fehérjeforrás is. Ráadásul elég jól startolt, mert volt olyan áruház, ahol már az első nap elfogyott. Ezenkívül az instagramon is nagy népszerűségnek örvend.

Vannak olyan napok, amikor csak lustálkodni van kedvünk. Ilyenkor jön jól, ha van otthon gyorsan elkészíthető porleves, hogy mégiscsak meleg étel kerüljön az asztalra. GasztRobi zöldséglevese fürjtojásos csigatésztával jó választás a házias ízek kedvelőinek. Hiszen gyorsleves ellenére, mégis otthonias hangulatot tud varázsolni az ebédhez a benne lévő csigatésztával.

A baobab gyümölcspor a superfood kategóriából hatalmas ugrással átkerült a glutén- és gabonamentes sütési összetevők világába, a Mintel (piackutató cég) szerint.

Nagyon nem akar tavaszodni, nálunk most épp szakad az eső. Pedig már nagyon jó lenne egy kis tavaszi napsütés. Ilyen borongós, szomorkás időben nem is vágyunk másra, minthogy bekuckózva elkortyoljunk egy finom teát és olvassunk valami jó könyvet. Mi az Organiqa bio English Breakfast teát választottuk.

Csokoládéimádóknak szinte kötelező megkóstolni, hogy milyen íze van a valódi, nyers, zúzott kakaóbabnak. Mi most az Organiqa Superfoods kakaóbabját ízleltük meg.

Gasztrobis terméktesztünket folytatva most épp egy bazsalikomos paradicsomlevest kóstoltunk meg, amely vegán és 100%-ban természetes alapanyagokat tartalmaz. A paradicsomlevesről szerintem mindenkinek a menzás „élmények” jutnak eszébe, amik valljuk be általában nem túl kellemesek. Én magam se vagyok különösebben paradicsomleves párti, de ez talán megtörni látszik.

A különböző diéták és étrendek elterjedése mellett egyre több különlegesebb liszt van jelen a piacon. A kókuszliszt, mandulaliszt és társai mellett már egy ideje kezd teret hódítani a mákliszt. Amellett, hogy a paleo étrend egyik nagy kedvence, a búzaliszt helyettesítésére kiváló alternatíva lehet.

Nemrég megjelent cikkünkben már olvashattatok róla, hogy mi pontosan a makrobiotikus táplálkozás. Most pedig egy ehhez kapcsolódó terméket szeretnénk bemutatni nektek.

Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy mi a különbség méz és méz között. Miért éri meg egyáltalán termelőnél vásárolni? Ezzel kapcsolatban kívánunk egy rövid iránymutatást adni cikkünkben.

A gyors levesek és instant ételek világában nehéz nemcsak adalékanyagokból, tartósítószerekből és mesterséges ízfokozókból álló terméket találni. Üdítően hat, olyan gyártót fellelni, aki igyekszik egészséges, 100%-ig természetes és mesterséges anyagoktól mentes gazdag ízű levest készíteni.

Már olyan sok táplálkozási irányzat került elő az utóbbi években, hogy az ember szinte csak kapkodja a fejét a sok idegen vagy furcsa diéta hallatán. Nemrég egy nagyon finom ostya vásárlása során sikerült találkoznom a makrobiotikus táplálkozással és mivel érdekesnek találtam a dolgot, gondoltam utána járok egy kicsit.

Előző cikkünkben már megismerhettétek mi is az a tofu. Most pedig két hasonló terméket szeretnénk összehasonlítani, a magyar gyártású Toffini füstölt tofut és a Lidl által forgalmazott Toppo füstölt tofut.

Manapság itthon is egyre elterjedtebben fogyasztják a tofut vagy más néven babtúrót, és már nemcsak a vegetáriánusok, hanem bárki, aki kedvet érez új ízek megismerésére. Hiszen titka nemcsak egyszerű elkészítésében, hanem magas fehérjetartalmában és kiváló ásványi anyag és vitamin összetételében valamint jól variálhatóságában rejlik.

A búzacsíra egy kicsi, tápanyagokban gazdag része a búzaszem embriórészének. Számos jó élettani hatást tulajdoníthatunk neki. 

Nem tévedek nagyot, ha azt mondom, nagyrészünknek kávéval indul a reggel. Lehet ez hosszú, tejhabos vagy a régi kotyogós a lényeg az, hogy felébredjünk tőle vagy csak egy kicsit kikapcsolódjunk. 

A migrációs krízis nemcsak biztonságpolitikailag rejt kockázatokat, hanem élelmiszer-higiéniai és élelmiszer biztonsági kockázatot is jelenthet.

Kint tombolnak a mínuszok és nem vágyunk másra csak egy forró italra. A Tutti Élelmiszeripari Kft. Superior Taste Award díjazott italpora ebben segítségünkre lehet. Ez az instant jegeskávé italpor ugyanis hidegen és melegen is fogyasztható.

A Maroni márka több, mint 25 éve jelen van a magyar piacon. Az elsők közt dobták piacra Light gyorsfagyasztott gesztenyés desszertjüket, amely édesítőszerekkel készült. A termék így cukorbetegek étrendjébe is beilleszthető. Emellett hozzáadott növényi rost és inulin tartalma miatt gazdag élelmi rost forrásnak számít.

Tesztünkben 3 népszerű manapság divatos alternatív körettel foglalkozunk, a kölessel, a kuszkusszal és barna bulgurral. Mindhárom gabonaféle kiváló a már megszokott és kicsit talán unalmas krumpli és rizs helyettesítésére. Nagyon sok vitamin található bennük és az egészséges életmódot vagy diétázók étrendjébe is kiválóan beilleszthetők.

A keményítő mindenki által ismert szénhidrát. A hétköznapi életben számos élelmiszerben megtalálható, mint például a kenyérben, burgonyában, borsóban. Azonban a rezisztens keményítő már talán kevésbé ismert fogalom. Ezért most kicsit utánanéztünk a témának, hogy mi is valójában

Vegetáriánusok kedvelt húspótlója a szejtán más néven búzahús, amely búzasikérből készül. A búzasikért kiválóan alkalmazhatjuk kenyérsütéshez vagy pékáruk készítéséhez, csak hozzá kell adunk a liszthez, amivel dolgozni szeretnénk.

Ásványvizet szinte mindenki fogyaszt. Az egyik legegyszerűbb megoldás, ha útközben megszomjaznánk, vagy csak figyelni szeretnénk a napi folyadékbevitelünkre. Praktikussága mellett kiválóan alkalmas a szervezetünk számára szükséges ásványi anyagok pótlására is.

Az előző terméktesztünkben megismerhették a holland kakaópor és a karobpor összehasonlítását. Most pedig arra szeretnék rávilágítani vajon miért holland kakaópor és mitől bio a karobpor.

2016. július 20-án megszűnt a diabetikus, a cukorbetegek fogyaszthatják és a narancssárga kör az élelmiszereken. 

Terméktesztünkben két hasonló alapanyagot hasonlítottunk össze, a Dr. Oetker holland kakaót és a Biopont karobporát.

A tápérték jelölés az élelmiszeripar egyik legsarkalatosabb pontja. A cégeket számos jogszabály köti a megfelelő adatok feltüntetésére.

Európában, Egyesült Államokban és  a világ többi részén is az egyik leggyakrabban élelmiszer eredetű megbetegedést kiváltó baktérium a Salmonella, évente több milliót idéz elő. Egy amerikai bakteriológusról Daniel Elmer Salmonról nevezték el.

Ha a hőmérséklet tartósan 30 fok felett van az ásványvíz fogyasztás jelentősen megnövekszik, számolnak be a kereskedők. Az üdítő fogyasztás 20-30 százalékkal, míg a sörfogyasztás 30-40 százalékkal magasabb ezeken a napokon.

Változott a nemdohányzók védelméről és a dohánytermékek fogyasztásának, forgalmazásának egyes szabályairól szóló 1999. évi XLII. törvény:

A manapság szinte minden utcasarkon van egy pékárút kínáló üzlet, mégis ritkán lehet hozzájutni jó áruhoz pl. olyan zsemléhez, ami nincs felpumpálva. Ezen rossz tapasztalataim és a pékárukban rendszeresen használt adalékanyagok miatt, körültekintően választom meg, hogy mit fogyasztok. Nemrégiben találtam rá a Jókenyér Ludwig & Mentesi márka termékeire, amit Bioínyencként is örömmel fogyaszthatok. Lelkesedésemben készítettem egy interjút a márka marketing vezetőjével Kiss Viktóriával, amit az alábbiakban olvashattok. Fogadjátok szeretettel!

Érdemes elolvasni a gyorsfagyasztott zöldségkeverékek összetevőit.

A rizsliszt könnyen beilleszthető a gluténmentes diétába is. Sokrétűen felhasználható, könnyű vele dolgozni. Készíthetünk belőle mártásokat, tortát, tortakrémet, sűríthetünk vele levest, főzeléket és hús panírozására is ideális.

Véleményem szerint a magyar emberek szeretnek főzni és igyekeznek frissen elkészített ételeket terítékre kínálni.

Barna rizs

Készítette:

 

 A Barna rizsliszt bejegyzésemnél megemlítettem miért fontos áttérnünk a fehér rizs fogyasztásról a barna rizs fogyasztásra, de azért ide is leírom.

Egy átlagos száj belsejében kb. 6000 ízlelőbimbó oszlik szét.

Minőségi élelmiszer, adalékanyag mentes! Interjú Szarvas Péterrel a Parajdi Só forgalmazójával.

Az élelmiszerüzemek létesítésére vonatkozó alapvető higiéniai szabályok, követelmények.

A Real Nature Kft. új terméke. "Lehet finom is ami egészséges?" 

A tojássárgája a teljes tojás fehérjetartalmának 43%-át, míg a zsírtartalom 99%-át adja. Az élelmiszeripar szempontjából a legfontosabb tulajdonsága a magas tápértéke mellet az emulgeáló hatása. A tojássárgájában lévő lecitinnek köszönhető, hogy a majonézben az olaj nem válik külön, egynemű, stabil állományt képez a hidrofil (vízszerető) összetevőkkel. 

Kisebb tömegből nagyobb térfogatot. A térfogatnövelők használatának alapja, hogy bomlásuk gázképződéssel jár, amely megnöveli a termék térfogatát. Az adalék anyag egy része elbomlik (pl. CO2), viszont egy részük visszamarad. Az élesztő is térfogatnövelő anyag és a belőle készített termékeket a candidiasisban szenvedők nem fogyaszthatnak.

Nem filézett szardínia bőrében, paradicsomszószban. Legnagyobb energiát képviselő tápanyagunkat és raktározható energiaforrásunk a zsír.

A természettudományok egyre gyorsuló fejlődésétől nem maradt el a fehérjekémia sem. Fejlődtek a fehérjeanalitikai módszerek, ezzel együtt a fehérjék vizsgálatával foglalkozó kémikusok száma is.

A XX. század elején 1906-ban készült el Magyarországon az első hűtőház, amely akkoriban Közép-Európában a legnagyobb befogadó képességű volt.

Az élelmiszer és italipar hatalmas változás előtt áll, aminek mindannyian részesei, és alakítói vagyunk. Az iparágaknak ugyanis a fogyasztók által támasztott elvárásoknak meg kell felelniük a fennmaradás érdekében.

A kísérleti alanyok azonos reggelijük elfogyasztása után, három órára rá, olyan emulziós italt fogyasztottak, amiben a tápanyagtartalom azonos, de az olaj részecskemérete eltérő volt.

Ott tartunk, hogy az élelmiszerben az adalékanyagokat, a levegőt és a díszes csomagolást, valamint a gyártó és a kereskedő munkadíját fizetjük meg, mivel értékes alapanyagot nem tartalmaz. 

Az összetevők szempontjából a Lucullus öntete kevesebb cukrot, így kevesebb kalóriát tartalmaz. Az érzékszervi bírálatnál illat, íz, állomány jellemzőket veszünk figyelembe.

Tápérték, összetevő és megjelenés összehasonlítás.

Tápérték, összetevő és megjelenés összehasonlítás.

Tápérték, összetevő, íz és megjelenés összehasonlítás. A konzervekben található felöntőlé az Aldis és Lidl-is termékeknél közel azonos mennyiségű volt, míg a Spar-os fajta engedte a legtöbb levet.

A Joya Bio rizstej a 4 természetes komponenséhez képest az Alpro termékében napraforgó olaj, trikálcium foszfát, maltodextrin, emulgeálószer, aroma, stabilizátor, dikálium foszfát is szerepel az összetevők között.

A cukor mérséklésére, és helyettesítésre, már elindult egy módosult szemléletváltás. A túlzott cukor fogyasztás egészségügyi kockázatait figyelembe véve szükségesnek is mondható.

A só olcsó, feljavítja a termék ízét, növeli a hús izomfehérjéinek duzzadóképességét és megtartja a vizet amivel növeli az árucikk tömegét. Tassi Adalékmentes Erdélyi Só jó választás.

A fermentáció során, a gomba és a rizs kapcsolatából különböző biológiai hatóanyagok keletkeznek, mint a monakolin-K, citrinin. Korábbi kutatások bebizonyították, hogy a citrinin nagyobb mennyiségben károsíthatja a vesét, ezért a fermentált rizsliszt élelmiszeripari felhasználást a 90-es években az EU-ban korlátozták. 

Olyan élelmiszer amiben megtalálható a fermentált rizsliszt, meglehetősen ritka. Az Vitasia (Lidl) termékcsalád egyik levespasztájában szerepel az összetevők között. Tiltott alapanyag az élelmiszerben?
 

Az interneten böngészve találtam e tárgykörre, ahol a szerző a kérdésre nemleges választ ad. Feleletét gyártástechnológiai elvekre alapozza, miszerint a barna cukor előállítása csupán a legutolsó fázisban tér el a fehér cukorétól, amikor a megtisztított szacharózhoz színező anyagot kevernek.1 Biztos, hogy minden esetben így zajlik?

Készült olyan internetes felmérés, ahol összehasonlítják íz, és állag szempontjából a hiper- és szupermarketekben kapható olajbogyókat. Összetétel szempontjából is érdemes megvizsgálni, hogy mit foglalnak még magukban a forgalmazott termékek.

2. oldal / 2

 

Nem akarsz lemaradni? Kövess minket!

 

Az itt közzétett összetétel adatok cask tájékoztató adatok, az információk folyamatos frissítésén dolgozunk, de minden gyártói változást nem tudunk azonnal átvezetni. A tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A weboldal tartalma az üzemeltető szellemi terméke, amely kizárólag a vonatkozó törvényi kereteken belül használható fel. A cikkek megírása non profit jellegűek, nem volt befolyása a tartalmi részre egyetlen gazdasági társaságnak sem. A cikkben közzétett információk és adatok informatív jellegűek és szubjektívek. Előzetes írásbeli beleegyezés nélkül a weboldal tartalmi alkotóelemei sem nyilvános sem zárt adatbázisokban nem tárolhatóak. Beleegyezés megléte esetén sem változtathatók meg a weboldal tartalmi és formai alkotóelemei közzététel céljából, ill. azok nem használhatók fel a weboldal céljaitól eltérően.

Adatvédelmi tájékoztató

Weboldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért elősegítéséért.
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.