A társadalmasítási akciót hamarosan „Vitajó®-partik” követik az iskolákban

Készítette:  
Értékelje az írást
(1 Szavazat)

Tizenhét évnyi kutatómunka után 2017 tavaszán jelentette be Szakács Tamás, a Hajdúsági Sütödék-csoport vezérigazgatója, hogy megkezdik a SMART FOOD® (Okos Élelmiszer) kutatási program során általuk kifejlesztett négy innovatív brandcsalád közül a Vitajó® cipók forgalmazását. A gyártó tavaly nyáron „Tízezrek az okos élelmiszerekkel” címmel nagyszabású társadalmasítási akciót hirdetett, a termékek és azok kedvező élettani hatásainak a megismertetése érdekében. A program decemberben lezárult. Több mint 12 000 családhoz jutottak el a Vitajó® cipók a régióban.

A kezükbe adni

 „A világos és a magvas nagyon ment a családban.” „Nem sok kenyeret eszünk, viszont odafigyelünk a minőségre.” „Megkentük májkrémmel, ettük bundás kenyérként, pirítósként, és teljesen rendben volt.” „Nekünk nagyon bejöttek a Vitajó®-cipók, azóta is ezeket vásároljuk” – néhány vélemény azok közül, amiket azok a szerencsések fogalmaztak meg, akik a program keretében juthattak hozzá a háromféle kivitelben (világos, barna és magvas) készülő Vitajó®-cipókhoz. A nagyszabású társadalmasítási akció (melybe a gyártó vállalatok dolgozóit, iskolák, kórházak munkatársait és önkormányzati alkalmazottakat is bevont) azon egyszerű felismerésen alapult, miszerint: a megismertetés legtermészetesebb módja az, ha nemcsak a tájékoztatókat, hanem ezeket az egyedi, az egészséget támogató, plusz élettani szolgáltatásokat nyújtó termékeket is az emberek kezébe adják.

 

Mitől egyediek?

 Melyek azok a pluszszolgáltatások, amelyek az okos élelmiszereknek egyedi jelleget kölcsönöznek? A SMART FOOD program keretében a Hajdúsági Sütödék-csoport által finanszírozott kutatás olyan alapvető élelmiszereket eredményezett, amelyek nemcsak finomak és teljes gasztronómiai értékűek, hanem tudományosan igazoltan kedvező élettani, egészséget támogató, vagy betegségek kialakulásának a kockázatát csökkentő hatásuk is van.

 A kereskedelmi forgalomban (mintegy 1300 üzletben) már kapható Vitajó® cipók jótékony hatása potenciálisan több mint 6 millió embert érinthet idehaza azáltal, hogy egyedi vitamin- és ásványianyag-kombináció kerül a termékekbe. Ezek a bioaktív anyagok – egyebek mellett - hozzájárulnak az immunrendszer megfelelő működéséhez, a fáradtság és a kifáradás csökkentéséhez, a csontozat, a haj és a bőr normál állapotának a fenntartásához.

 A négy kész brand közül kettő olyan funkcionális emésztési rendellenességek tüneteit enyhíti, amelyek egy, illetve másfél millió honfitársunkat érintik. A negyedik brand 3 millió embert érint idehaza, akik valamilyen szív- és érrendszeri megbetegedéssel lehetnek a jövőben veszélyeztetettek.

 

 

Üzleti koalíciót építenek

 Az indulás ígéretes, ha az eddigi helyi forgalmi adatokat kivetítjük az országra, akkor az látszik, hogy csak a Vitajó® cipóknak több milliárd forintos piaca épülhet ki idehaza. A cégcsoportnál most fejeződött be annak a speciális termelői-piaci franchise-rendszernek a kidolgozása és jogi formába öntése, amely a termékek országos elterjedését hivatott segíteni. Üzleti koalíciót kínálnak más sütőipari cégeknek azért, hogy az általuk kifejlesztett technológiai, marketing és piacra vezetési megoldások alapján gyárthassák és forgalmazhassák ezeket a jótékony hatású alapvető élelmiszereket.

 A Hajdúsági Sütödék tehát nem elsősorban gyártóként, hanem – kutatásban résztvevő partnereivel együtt - innovátorként pozicionálja magát ebben az emberek egészségére fókuszáló folyamatban, és a gyártókkal karöltve ettől remélnek hosszútávra szóló üzleti sikert. Bár a „Tízezrek az okos élelmiszerekkel” című társadalmasítási akció decemberben véget ért, 2018-ban a sikeres kezdeményezést újabb követi. Számos iskola bevonásával az egészségesebb és tudatosabb étkezést népszerűsítő programok szervezését támogatják majd „Vitajó® délutáni szendvicsparti” címmel.

 

 

Forrás: Hajdúsági Sütödék-csoport

Elolvasva: 1226 alkalommal

Írja meg véleményét

A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező. HTML kód használata nem engedélyezett!

 

Nem akarsz lemaradni? Kövess minket!

 

Az itt közzétett összetétel adatok cask tájékoztató adatok, az információk folyamatos frissítésén dolgozunk, de minden gyártói változást nem tudunk azonnal átvezetni. A tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A weboldal tartalma az üzemeltető szellemi terméke, amely kizárólag a vonatkozó törvényi kereteken belül használható fel. A cikkek megírása non profit jellegűek, nem volt befolyása a tartalmi részre egyetlen gazdasági társaságnak sem. A cikkben közzétett információk és adatok informatív jellegűek és szubjektívek. Előzetes írásbeli beleegyezés nélkül a weboldal tartalmi alkotóelemei sem nyilvános sem zárt adatbázisokban nem tárolhatóak. Beleegyezés megléte esetén sem változtathatók meg a weboldal tartalmi és formai alkotóelemei közzététel céljából, ill. azok nem használhatók fel a weboldal céljaitól eltérően.

Adatvédelmi tájékoztató

Weboldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért elősegítéséért.
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.