Ezért kerüljük el a pálmaolajat

Készítette:  
Értékelje az írást
(1 Szavazat)

Mindennapjaink része, legyen szó élelmiszerekről vagy szépségápolásról. Szinte minden termékben megtalálható, nem másról van szó, mint a pálmaolajról. Ami az utóbbi években igen nagy hírverést keltett a környezetromboló, és kegyetlen termelésével.

Mi az a pálmaolaj?

Az olajpálma gyümölcshéjából sajtolt, ehető növényi zsiradék, amelynek magas a telített zsírsavtartalma és transzzsírmentes. Egyrészt az utóbbi miatt lett olyan közkedvelt az élelmiszergyártók körében. Fő forrása az olajpálma (Elaeris guineensis), amely Nyugat- és Délnyugat Afrikában őshonos, valamint az Elais oleifera, amely pedig Dél-Amerikában.

A fa termése kb. 10 kg, és több, mint 1000 szilvaméretű gyümölcse van, valamint kétféle olaj nyerhető belőle. Az egyik a PO=pálmaolaj, amit a gyümölcshúsából nyernek, a másik a PKO=pálmamagolaj, ami pedig a pálmamagból származik. Mivel egy olajpálma kb. 30 évig terem folyamatosan gyümölcsöt, így ez a másik érv, amiért annyira elterjedt a használata. Hiszen nagyon olcsón és nagy mennyiségben lehet hozzájutni.

 

Mire használják?

A termékek, több mint 50%-ában használják, napi szinten. A legnagyobb mértékben használt növényi olaj a világon, tavaly már több mint 60 milliótonna pálmaolajat állítottak elő világszerte.

Főbb felhasználása: előrecsomagolt élelmiszerek, kozmetikai szerek, tisztítószerek, hajápolók, szappanok, bioüzemanyag, gyógyszeripar stb. Állati takarmányként is használják (PKC -”pálmamag torta”) a pálmamagolaj melléktermékét, szarvasmarháknál és más haszonállatoknál.

 

A következő neveken találkozhatsz vele a különböző címkéken

·         Palm Kernel, Palm Kernel Oil (PKO), Palm Fruit Oil, Palmate, Palmitate,

·         Palm Stearine, Palm Kernel Stearin (PKs); Palm Kernel Olein (PKOo), Palmityl Alchohol, Palmolein,

·         Partially Hydrogenated Palm and Palm Kernel Oil (PHP(K)O), Fractionated Palm and Palm Kernel Oil (FP(K)O),

·         Palmitate – Vitamin A or Ascorbyl Palmitate, Glyceryl Stearate, Stearic Acid, Elaeis Guineensis, Palmitic Acid (Palmitinsav),

·         Palmitoyl oxostearamide, Palmitoyl tetrapeptide3, Sodium Kernelate, Sodium Palm Kernelate,

·         Hyrated Palm Glycerides, Cetyl Palmitate (palmitil-palmitát), Octyl Palmitate (oktil-palmitát)

 

A legnagyobb termelők

A világ pálmaolaj-termelésének 84%-át Indonézia és Malajzia adja. A legnagyobb olajpálma-ültetvények: Borneó és Szumátra-szigetén találhatók. 2013-ban világszinten 58,5 millió tonna pálmaolajat termeltek, ami a globális növényi olajtermelésnek a 35%-a.

A legnagyobb felhasználók

Az Unilever cégcsoport az egyik legjelentősebb felhasználók közé tartozik, de megemlíthetjük a Cargillt, a Nestlét és a Coca Colát is. Naponta kb. 2 milliárd fogyasztó használ ilyen Unileveres pálmaolajos termékeket. Az Unilever kb. 190 országban, 400 termékkel van jelen. Így a világ pálmaolajjal gyártott termékeinek nagyjából a 3%-át teszi ki.

 

Miért „rossz” a pálmaolaj?

Szumátra és Borneó szigetén található a Föld egyik utolsó nagy egybefüggő esőerdeje, amit folyamatos erdőirtásokkal pusztítanak, mivel kell a hely az újabb és újabb olajpálma ültetvényeknek Ez azonban a fajok kihalásához, a biodiverzitás megszűnéséhez, talajerózióhoz, környezetszennyezéshez vezet.

A legolcsóbb és leggyorsabb mód az új ültetvényekhez az erdők felégetése. Ezzel nemcsak élőhelyeket pusztítanak el, hanem elképesztő szmogot okoznak, és tovább sodorják bolygónkat a klímaváltozás felé. Egyébként óránként nagyjából 300 focipályányi őserdőt égetnek fel és semmisítenek meg, hogy helyükre olajpálma-ültetvényeket telepítsenek.

A környezeti hatásokon túl, az embereket is semmibe veszi az pálmaolaj előállítás iparága. A termelő országokban olcsó a munkaerő, sokszor gyerekeket is alkalmaznak, rabszolgaként kezelik az embereket. Emellett elpusztítják a lakóhelyüket, valamint az erdőégetések következményeit szintén viselniük kell.

 

Kihalás szélére sodort állatok

Becslések szerint hetente kb. 50 orángután hal meg. Egyrészt az erdőirtások miatt, másrészt pedig a termelők is megölik őket, mivel „kártevőnek” tekintik az ültetvényekre nézve.

Az borneói elefántokat sokszor megmérgezik, de a következő fajok ugyanúgy veszélyeztetettek: szumátrai tigris és orrszarvú, maláj medve, borneói nagyorrú majom.

Az adatokból látszik, hogy milyen szinten nem tisztelnek semmiféle élőlényt és élőhelyet az ipar. Száz évvel ezelőtt még 230 000 egyedet számláltak, ma alig 7300 orángután él a World Wide Fund adatai szerint Borneó és Szumátra szigetén.

 

A megoldás? – Az RSPO?

Vagyis pálmaolaj termelés úgy, hogy nem veszélyeztetjük környezetünket, és magunkat sem, valamint az ellenőrzés alatt tartjuk a kereskedelmet. A Fenntartható Pálmaolaj Kerekasztal (RSPO) 2004-ben jött létre ennek segítésére. Eddig 3652 vállalat csatlakozott, és 11,83 millió tonna olajat állítottak így elő. A világ pálmaolaj termelésének, mintegy 19%-a RSPO.

Az EU 2014-ben bevezetett egy új, informatívabb címke szabályozást, amely alapján fel kell tüntetni, hogy a termékben lévő pálmaolaj fenntartható gazdálkodásból származik-e.

 

Mit tehetünk mi fogyasztók?

Ha tehetjük, válasszunk pálmaolajmentes vagy fenntartható forrásból származó pálmaolajjal készült termékeket.

Magyarországon március a Felelős Gasztrohős kezdeményezésére a Pálmaolaj Böjt hónapja.  A cél, hogy 1 hónapig ne vásároljunk olyan terméket, ami pálmaolaj felhasználásával készült, és ne együnk olyan helyeken ahol pálmaolajat használnak.

 

 

A pálmaolaj egészségügyi hatásai

A vöröses-narancssárgás, finomítatlan pálmaolaj gazdag karotinokban és antioxidánsokban. Bár ma a piacon nehéz jó minőségű, nem hidrogénezett olajat találni.

A finomítatlan változatnak, azonban mégis lehetnek jótékony egészségügyi hatásai

·         Csökkenti a koleszterinszintet

·         Javítja az agyműködést

·         Gazdag A-vitaminban, E-vitaminban

·         Jó hatással van a bőrünk és hajunk egészségére

Azonban az Amerikai Szív Szövetség és Cukorbetegek Szövetsége szerint elősegítheti a szív- és érrendszeri megbetegedéseket, mivel nagyon magas a telített zsírsavtartalma, 2-szerese a vajénak. 

 

Források:

https://www.palmoilinvestigations.org/about-palm-oil.html

http://www.janegoodall.hu/pages/palmaolaj_stop.html

http://www.saynotopalmoil.com/Whats_the_issue

https://rctom.hbs.org/submission/hearing-the-cry-of-the-orangutans-unilever-and-sustainable-palm-oil/

 

Elolvasva: 509 alkalommal Utolsó frissítés: vasárnap, 25 március 2018 20:14

Írja meg véleményét

A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező. HTML kód használata nem engedélyezett!

 

Nem akarsz lemaradni? Kövess minket!

 

Az itt közzétett összetétel adatok cask tájékoztató adatok, az információk folyamatos frissítésén dolgozunk, de minden gyártói változást nem tudunk azonnal átvezetni. A tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A weboldal tartalma az üzemeltető szellemi terméke, amely kizárólag a vonatkozó törvényi kereteken belül használható fel. A cikkek megírása non profit jellegűek, nem volt befolyása a tartalmi részre egyetlen gazdasági társaságnak sem. A cikkben közzétett információk és adatok informatív jellegűek és szubjektívek. Előzetes írásbeli beleegyezés nélkül a weboldal tartalmi alkotóelemei sem nyilvános sem zárt adatbázisokban nem tárolhatóak. Beleegyezés megléte esetén sem változtathatók meg a weboldal tartalmi és formai alkotóelemei közzététel céljából, ill. azok nem használhatók fel a weboldal céljaitól eltérően.

Adatvédelmi tájékoztató

Weboldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért elősegítéséért.
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.