Hogyan kerüljük el a karácsonyi túlevést?

Készítette:  
Értékelje az írást
(0 szavazat)

A karácsonyi időszak szerves része az ünnepi lakoma, ez lehet egy egyszerű családi vacsora vagy akár több napos rokonlátogatás is végtelen sok finom falattal. Ráadásul a legtöbb helyen elvárják, hogy végig edd az egész menüsort, megkóstolva mind a 19 süteményt. Pedig a tanulmányok szerint az emberek nagy részének 1-2 kilogrammal mutat többet a mérleg az ünnepek után, és az elfogyasztott sok édességet nem is olyan egyszerű ledolgozni. Sőt egy átlagos karácsonyi vacsora akár 3000 kalória is lehet. De mit tehetünk a túlevés ellen, úgy hogy közben a rokonokat se bántsuk meg az étel esetleges visszautasításával?

1.    Spóroljunk a folyékony kalóriákkal

Nem kell minden fogás mellé cukros üdítőket vagy Baileyst, forralt bort inni. Sajnos ezekkel a folyékony kalóriákkal, sokkal több pluszt be lehet vinni, mint gondolnánk. Próbáljunk inkább ásványvizet fogyasztani a vacsora során, és csak 1-2 pohár száraz pezsgővel koccintsunk. A vízfogyasztás ezenkívül segíti a hidratációt, illetve hozzájárul a teltség érzethez is. Ha pedig alkoholt fogyasztunk, válasszunk hosszú, keskeny poharat, mert abba kevesebb fér.

 

2.    Figyeljünk az adagokra

Nemcsak a hétköznapok alatt érdemes odafigyelni a megfelelő ételadagokra. Ha úgy van, kérj kisebb tányért, így sok plusz kalóriát megspórolhatsz.

 

 

3.    Ne menjünk éhesen sehova

Nem jó módszer az sem, ha egész nap koplalunk, mert tudjuk, hogy ebédre vagyunk hivatalosak. Ne hagyjunk ki emiatt étkezéseket, csak válasszuk meg őket okosabban, fogyasszunk sok zöldséget, gyümölcsöt vagy natúr csirkemellet, sovány húsokat. Így elkerülhetjük, hogy ránk törjön a farkaséhség az asztalnál.

 

4.    Válasszunk okosan

Ha szeretnénk többféle fogást is megkóstolni, akkor mérlegeljünk, hogy melyik lehet az egészségesebb választás. Szedjünk sok zöldséget a tányérunkra, mellé valamilyen soványabb húst vagy valamilyen növényi fehérjeforrást. A zsírosabb ételeket és szószokat, illetve mártásokat inkább kerüljük el. A sütemények közül pedig inkább a diós, mandulás, gyümölcsös változatokat részesítsük előnyben a habos csodák helyett és csak kisebb adagot szedjünk. Sok kalóriát megspórolhatunk azzal is, ha a hagyományos fogások (pl. halászlé) mellé nem eszünk kenyeret.

 

5.    Aktív életmód

Ha közel raknak az rokonok vagy a barátok, akik meghívtak, akkor nyugodtan menjünk gyalog. Nem kell mindig a kocsihoz ragaszkodni, és az emésztésednek is jót tesz egy kis séta. Vagy hógolyózz egyet a gyerekkel a kertben, de az edzést sem kell kihagyni a mindennapjaidból, csak mert ünnep van. 

Elolvasva: 915 alkalommal Utolsó frissítés: vasárnap, 17 december 2017 14:22

Írja meg véleményét

A *-al jelölt mezők kitöltése kötelező. HTML kód használata nem engedélyezett!

 

Nem akarsz lemaradni? Kövess minket!

 

Az itt közzétett összetétel adatok cask tájékoztató adatok, az információk folyamatos frissítésén dolgozunk, de minden gyártói változást nem tudunk azonnal átvezetni. A tartalom szerzői jogvédelem alatt áll. A weboldal tartalma az üzemeltető szellemi terméke, amely kizárólag a vonatkozó törvényi kereteken belül használható fel. A cikkek megírása non profit jellegűek, nem volt befolyása a tartalmi részre egyetlen gazdasági társaságnak sem. A cikkben közzétett információk és adatok informatív jellegűek és szubjektívek. Előzetes írásbeli beleegyezés nélkül a weboldal tartalmi alkotóelemei sem nyilvános sem zárt adatbázisokban nem tárolhatóak. Beleegyezés megléte esetén sem változtathatók meg a weboldal tartalmi és formai alkotóelemei közzététel céljából, ill. azok nem használhatók fel a weboldal céljaitól eltérően.

Adatvédelmi tájékoztató

Weboldalunkon HTTP-sütiket használunk a jobb működésért elősegítéséért.
Adatvédelmi tájékoztatónkban megtalálod, hogyan gondoskodunk adataid védelméről.